There are no translations available.
Vagány Komisz Tábor
A nyár az önfeledt szórakozás és a barátok ideje. Élményeké, melyek egy életre megmaradnak.
A gyerekek a nyári szünidő alatt képesek a legtöbb újat megtapasztalni, önmagukat feszültségmentesen kipróbálni.Nyári programunk során a gyerekek megtanulnak bízni saját képességeikben, fejlesztik kreativitásukat, kitágítják határaikat. Játékos és szórakoztató módon gazdagodnak ismeretekkel, miközben barátságok szövődnek.
A cél, hogy a fiatalok megismerjék, illetve megszeressék a falu, a természet adta lehetőségeket.
Időpontok: június 20-26, és július 18-24.
Felejthetetlen szórakozás egy héten keresztül: természetjárás vadregényes tájakon, rejtélyes kincskeresés, állatok gondozása, ismeretszerzés, sport. Szellemi és fizikai akadálypálya azoknak, akik tettre készek és nyitottak az ismeretlen felé.Kis ízelítő a programokból:
- Megismerkedhetnek a faluval, az azt körülvevő erdőkkel és az itt élő emberek életével, feladataival, illetve Somogy védett növény különlegességeivel a Kosborokkal.
- Kora reggelenként találkozhatnak a faluba bekíváncsiskodó őzekkel, szarvasokkal.
- Látogatást tehetnek a szomszédos gazdaságokba, ahol például megismerkedhetnek a szabadtartású tehenek életével.
- Az erdő közelről: erdő, mező élővilága az erdő hangjai
- Erdei túrák ügyességi feladatokkal, számháború
- Fára mászás, esés, csúszás ügyesen,
- vagányság, bátorság próba,
- Lehetőségük lesz kézműves programokra is : agyagozás, só-liszt gyurma, batikolás, csuhézás, kosárfonás stb …
- Ismerkedés a gyógynövényekkel a mezőn
- Egészséges életmód, életrend és étrend,
- Edd meg amit főztél! - felnőttek segítségével szabadban sütés, főzés
- Gyümölcs, zöldség szüret
- Kertészkedés
- Méhészkedés
- állatgondozás, szénahordás,
- megismerkedés a lovaglás, lovas kocsikázás élményével
- lovak gondozása,
- Sportolásra is lehetőség adódik, például labdajátékok , kidobós, foci, tollaslabda stb.
Az esti programokból természetesen kihagyhatatlan a tábortűz és a szalonnasütés.
Szállás, ellátás:
- Sátrakban; rossz idő esetén kőházban
- napi ötszöri étkezés
A tábor költsége: 35.000 Ft.
Előlegeként a tábor költségekének 50 %-át június 15-ig illetve július 15-ig kérünk befizetni.
10% kedvezményt biztosítunk testvérek együttes jelentkezése, illetve több turnusban résztvevők esetében.
A tábor min. 10 fő jelentkezése esetén indul!
További információ és jelentkezés :
Sárköziné Tünde: 06/30 471-2487
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
www.absorb.hu
Sárköziné Tünde: 06/30 471-2487
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
www.absorb.hu
Aktuális
